Krónikus fertőzések, Epstein-Barr vírus és a Hasimoto kapcsolata

20 évvel ezelőtt

Kb. ekkor találkoztam először a herpesz vírus kapcsán azzal az elmélettel, hogy ha egy vírusfertőzést egyszer összeszedünk, az örökre ott lesz bennünk, legfeljebb nem okoz tüneteket.  És említettek valamit, hogy majd az immunrendszer legyőzni… Akkor nem igazán tudtam mit kezdeni ezzel az információval…

Napjainkban

Készítettem egy interjút Robyn Pugliával – aki Angliában élő funkcionális szakember – a krónikus fertőzésekről, ezen belül is az Epstein-Barr vírusról és a Hasimotoval való kapcsolatáról. Ennek a kivonatával segítek Neked átlátni és megérteni, hogyan és mit tudsz tenni a vírusfertőzések “ellen”. Nemsokára kiderül, miért tettem idézőjelbe az ‘ellene’ részt – és épp ez lesz a megoldás kulcsa.

 

Epstein-Barr vírus

Az Epstein-Barr vírusban az emberk 90%-a érintett! Vagyis 10-ből minden 9 ember már átesett életében egyszer Epstein-Barr vírus fertőzésen.

Mit csinál a szervezetünk vírusfertőzés esetében?

Ha az ember elkap egy vírusfertőzést, akár az Epstein-Barr vírust, akkor az a vírus onnantól kezdve folyamatosan jelen van a szervezetében. Miután túljut a fertőző-akut fázison, egy látens, vagyis alvó fázisba kerül át a vírus. Picit mélyebben:  a vírus beépül a szervezet “B” sejtjeibe, ami az immunrendszerrel szoros kapcsolatban áll. A “B” sejtekbe beépült látens vírus folyamatos készenlétben tarthatja az immunrendszert szabályozó “T” sejteket.

Ezek a látens vírusok újra tudnak aktiválódni, és újra fellobbantják az autoimmun tüneteket, az autoimmun öntámadási folyamatokat.

Ezt az újra fellángolási, kiújulási folyamatot kell mindenképp megelőzni. Ezzel tudunk védekezni a már bennünk lévő vírusokkal szemben.

A vírusokkal szembeni védekezési startégia

Kezdő lépésként az a legfontosabb, hogy ember tudjon arról, hogy van-e akkut vagy újra aktiválódott fertőzése. Nyilván ezeket a jelek alapján fel lehet ismerni. Az Epstein-Barr vírusnak például influenzaszerű tünetei vannak, és mononukleózisról beszélünk, amikor az aktív fázisában van a vírus. Ellenben amikor újra aktiválódik, akkor nem olyan egyszerű felismerni a tüneteket. Vannak szerológiai vizsgálatok, melyekkel meglehet bizonyosodni, hogy Epstein-Barr vírussal állunk-e szemben.

Ilyenkor ugyanis eléggé általánosak a tünetek, sok mindenre lehet gondolni. Ilyen tünet lehet a folyamatos fáradtság, folyamatos levertség, enerváltság. Akár még hőemelkedéses állapotok is előfordulhat.

A lényeg az, hogy hagyományos szerológiai (orvosi) tesztekkel ez kimutatható. Azonban csakis kifejezetten indokolt esetben írják ki ezt a vizsgálatot. Ha felmerül ez Epstein-Barr vírus gyanúja – és nem járható a hagyományos orvosi út – érdemes lehet magánlabort felkeresni.

Nagyon fontos a vizsgálat során, hogy az a korai antigéneket vizsgálja, mivel az antigéneknek több fajtája is van. A korai antigének az IgE és IgM – ezek lehetnek beszédesek a vírus újra aktiválódásával kapcsolatban.

Megoldási alternatívák: 3=5?

Robin kiemelte, hogy a vírus elleni védekezési stratégia – ami mentén érdemes elindulni – 3 lépésből áll az ő értelmezése szerint. Ami egyébként megfelel az én 5 pilléremnek, amit tanítok az Autoimmun Sorsfordító Programban 🙂 Nézzük most Robin alappilléreit.

Vírus elleni védekezés 3 alappillére

  1. Étkezés: hisz a sejtjeinket sejt szinten kell táplálni. És ez csak egy olyan étrenden keresztül valósulhat meg, ami egy intenzív gyulladáscsökkentő, sejtregeneráló hatással bír. Robyn úgy hívja, hogy immun támogató étrend. “Meglepő” módon ez az étrend is a zöldségeken alapul. A tápanyagdús alapokat csak a zöldségekből lehet biztosítani a sejtjeink számára. Háát, igen, ez az általam csak “zöldségmatekként” emlegetett módszer 🙂
  2. Alvás: amikor alszunk, akkor aktiválódnak a sejtmegújítási, méregtelenítési, sejt regenerációs folyamatok. Ekkor tud bekapcsolni a metiláció is, ami szintén nagyon fontos elem. Ilyen esetekben az embernek még több alvásra van szüksége,mint általában, de szerencsére a szervezet ezt érzi. A folyamatos fáradság ellen alvással védekezik és gyógyul egyben a szervezet (alvás nélkül nem tud regenerálódni).
  3. Stresszkezelés: csak a paraszimpatikus idegrendszeri pályákon tud megvalósulni a gyógyulás. Márpedig ha a stressz van az életünkben (belső stressz – akár rejtett stressz: bélrendszeri stressz – ételintolerancia, mikrotápanyag hiány, hormonális eltérések, és vannak külső stressz források is), akkor egyszerűen nem tud regenerálódni a szervezet. A szervezet folyton a “menekülj és harcolj” állapotban van, vagyis a szimpatikus idegrendszeri pályák kerülnek dominanciában. Így nem tud regenerálódni a szervezet, és nyílt utat ad a látens vírusfertőzések újraaktiválódásának. Egyébként maga a vírusfertőzés is egy belső stressz.

Mostanra már világossá vált, hogy nem a vírusokat öljük, hanem a szervezet támogatjuk, hogy együtt tudjon élni a látens vírusokkal, azok újra aktiválódása nélkül. Ezért is írtam az elején, hogy nem “ellen” megyünk a vírusoknak, hanem a szervezet erősítjük. Ez egy más megközelítési stratégia, de ez hosszú távon működik.

Ezeket az alapvető stratégiákat én egyszerűen csak V.Á.L.T.S. stratégiának hívom, erről részletesebben a könyvemben is olvashatsz. Ezek nélkül nem tudnak működni a haladó stratégiák. És ahogy Robyn is kiemelte, nincs egyetlen csodakapszula sem a vírusfertőzések ellen. Tehát itt nem működik a konvencionális szemlélet, hogy elmész az orvoshoz, kitenyésztik, és kapsz rá gyógyszert.

A Funkcionális Egészségfejlesztésnek nem a harc a háború a szemlélete, hanem a harmónia támogatása. Ez csak étrend és ÉLETMÓDBELI változtatások mentén tud megvalósulni.

Természetes kiegészítők vírusfertőzés esetére

Természetesen van még más segítség is. Vannak olyan gyógynövények, amivel meg lehet támogatni az immunrendszer működését és vissza lehet szorítani a vírusokat.

Ilyen a:

  • cink,
  • szelén,
  • máriatövis,
  • édesgyökér,
  • propolisz,

Ezeket típusától függően fogyaszthatjuk étrendkiegészítőként – kapszula formájában, tinktúraként, vagy akár teaként is. A cink és a szelén nemcsak a vírusfertőzések ellen nagyon hasznos, hanem fontos mikrotápanyag a pajzsmirigynek optimális működéséhez is.

Haladó stratégiák a vírus elleni védekezésben

  • Első haladó stratégia, amikor valakinek Hasimoton felül még Epstein-Barr vírusa is van, akkor minden esetben a máj munkáját és a méregtelenítési útvonalakat is érdemes megtámogatni – ekkor a máriatövis duplán szerepet kap. De ne feledjük a máriatövis csupán egy, a máj méregtelenítési stratégiái közül.
  • A második haladó stratégia a metilációs támogatás. A metilációs folyamat sejtszinten, DNS szinten történik. Robyn úgy magyarázta, ha valakinek jól működik a metilációs folyamata, akkor lezárnak a DNS-ek és nem engedik, hogy bejusson a vírus. Ezért fontos startégia, hogy a metilációt is támogassuk.
    Ennek érdekében az aktív formátumú B vitaminok jönnek szóba, illetve más stratégiák, amit étrendkiegészítővel is meg lehet valósítani, de a metilációs folyamatokat étrendi oldalról is ugyanúgy meg tudjuk támogatni. Ha csináljuk a zöldségmatekot, azzal biztosítjuk a sejtszintű táplálást. Amennyiben megfelelő mennyiségű zöldlevelest fogyasztunk, máris sokat tettünk, hogy megfelelően támogatva legyenek a metilációs folyamatok a szervezetünkben.
    Ha valakinek további támogatásra van szüksége, akkor étrendkiegészítőként a B vitaminok jönnek szóbal, de nem mindegy milyen formában és minőségben. Szintetikus B vitaminokat kerülni érdemes, helyette aktivált formátumú B vitaminokat érdemes alkalmazni. De azt tanácsolom, fordíts inkább nagyobb figyelmet a táplálkozás irányába, és úgy vidd be a megfelelő B vitamin mennyiséget, természetes forrásból. Ekkor támogatod a metilációs folyamatot is, és nem kell aggódnod, hogy vajon a jó formátumú B vitamint viszed-e be.
  • Harmadik haladó stratégia a sejt támogatás. A sejtek működését is táplálkozás oldalról tudjuk támogatni, de itt már szóba kerülnek az esszenciális zsírsavak is.
  • Negyedik pillér az alvás és a stresszkezelés, ami már szerepel az alappillérek között is.

Robyn úgy összegezte a vírus ellenes stratégiát, hogy igazából ez nem a vírusok ellen szól, hanem a szervezet mellett van, a szervezet támogatja. Teremtsünk harmóniát a szervezet működésében, hogy valóban látensek (alvók) tudjanak maradni azok a vírusok, és ne okozzanak problémát az immunrendszer működésével kapcsolatban. Így az autoimmun tünetek visszafordulhatnak, és leáll az öntámadás.

Elsőre túl bonyolultnak tűnik vagy nehéz? Esetleg már találkoztál vele máskor is, de nem tudod, hogyan kezdj bele? Ha segítségre van szükséged, indulj el Te is saját vitalitásod felé vezető úton! Nézz be a vitalitás-műhelybe!

>