bemutatkozó ajándék kurzus szakembereknek
Hogyan segíts magadon,
hogy aztán másokon is segíthess
a Funkcionális Medicina elvei mentén
1. videó
Mi az a Funkcionális Medicina és miért érdekeljen téged? – akkor is, ha nem vagy orvos, sőt!
Egy 17 perces TED beszéd, amit Dr. Terry Wahls mentoromtól hallottam 2013 környékén volt a katalizátora annak a változásnak, ami azután a saját sorsfordító eredményeimhez vezetett.
Évek múltán, a Wahls Protocol® hivatalos mentorává, illetve amerikai és külföldi végzettségeim alapján a Funkcionális Medicina elveinek hazai nagykövetévé, tanítójává váltam, immáron közel egy évtizede… De ez egyáltalán nem így indult. Én először csak jól akartam lenni…
Én akkor csak magamat szerettem volna kihúzni a gödörből. Mint ahogyan Dr. Terry is, aki nem csak hogy “gödörben”, hanem szó szerint tolószékben ült, és onnan kereste a kiutat.
Tőle hallottam először a Funkcionális Medicina elvein alapuló életmód programról, amivel ő nem csak saját magát állította fel a tolószékből és él azóta is vitalitással teli teljes életet, de azóta világszerte megannyian szerezték már vissza egészségüket, életerejüket a Funkcionális Medicina oki megoldásait alkalmazva.
Mégis mi ez a módszer? Mit is jelent a Funkcionális Medicina?
Személyre szabott, oki megoldásokon alapuló egészségjavító stratégiák alkalmazását jelenti, ahol az ügyfél a Funkcionális szakértővel szoros együttműködésben dolgozik a saját egészségügyi céljai eléréséért.
Egy hozzáértő funkcionális szakember azt tudja megtanítani az ügyfelének – a tudatos egészségfejlesztőnek – hogyan működjön együtt a saját testével, saját környezetével, a saját genetikai adottságaival, a saját egyedi élettörténéseivel.
Ez az együttműködés a saját testeddel és a téged segítő funkcionális szakemberrel, hosszú távon az optimális egyensúlyi állapot, a homeosztázis, vagyis az egészség felépítését illetve helyreállítását teszi lehetővé.
Ez az együttműködés magában foglalhat teszteket, laborvizsgálatok eredményeinek funkcionális értelmezését, számos állapotfelmérést is, hogy közelebb kerüljünk az egyes állapotok valódi okaihoz. A funkcionális kérdőívek, amivel például mi dolgozunk, száz és száz kérdésből állnak, hogy alaposan feltérképezzük az egészségügyi állapotokat, funkciókat, hozzájáruló faktorokat, előzményeket, közvetítő tényezőket, életmód faktorokat és sok-sok egyéb tényezőt, ami az oknyomozáshoz, majd pedig a célzott, személyre szabott megoldáshoz szükséges.
Az egyik mélyreható “mellékhatása” a Funkcionális Medicina módszertanának és megoldás-rendszerének, hogy az ezt alkalmazó emberek egy teljes paradigmaváltáson mennek keresztül. Első sorban önmagukkal kapcsolatban.
Megtanulják megérteni, értelmezni a saját testük jelzéseit. Megtanulják azokat a módszereket, azokat a szokásokat és életmód stratégiákat, amelyekkel vissza tudják szerezni az önmagukba, a saját öngyógyító képességükbe vetett hitet. Hogy igenis képesek a gyógyulásra, a regenerációra.
Megismerik azt a felszabadító érzést, hogy az előre haladó életkor pusztán egy szám, és nem kell, hogy egyenlő legyen betegségek megjelenésével. És nem kell, hogy az életet egy diagnózisra vagy egy kialakult állapotra alapozva kelljen élni és megélni, mert igenis lehet ez másként!
A Funkcionális Medicina elveit alkalmazva mindenki képes lehet arra, hogy visszavegye az irányítást a saját egészsége felett.
Ha téged érdekelnek mélyebben is ezek az ismeretek, ez az irányzat, a Funkcionális Medicina oknyomozási és megoldás-rendszerei, akkor kövess engem, mert jövök még további ismeretekkel, hogy átadjam neked a jövő medicinájának esszenciáját – ami akkor is érdekes lehet számodra, ha nem vagy orvos, sőt!
Kövess engem, a nevem Kokavecz Katalin, az Autoimmun sorsfordító program könyv és a V.Á.L.T.S.® Funkcionális életmódprogram és szakmai mentorképzés alapítója vagyok, és szeretettel várlak a következő videóban is!
2. videó
A Funkcionális Medicina elvei mentén dolgozó szakemberek hosszú távú, sőt életre szóló stratégiák mentén dolgoznak.
Nem a tüneteket kezeljük – mentorként erre nincs is lehetőség – hiszen a tüneti kezelés az orvosok hatáskörébe tartozik. A hosszú távú egészségfejlesztés és -megőrzés szempontjából sokkal fontosabb, hogy olyan stratégiák birtokába juss, amelyeket alkalmazva a tüneteidet okozó valódi, gyökér okokat leszel képes megcélozni.
Funkcionális medicina elveivel dolgozó szakemberként tehát nem a tünetekre, és nem is a betegségekre fókuszálunk, hanem az egészség építésére, fejlesztésére, fenntartására koncentrálunk.
Arra, hogy mi az amit csinálsz, és mi az amit nem csinálsz – de csinálnod kellene, hogy egészséget teremts magadnak, és ennek érdekében milyen stratégiai lépéseket érdemes megtenned, ami érthető, elsajátítható és fenntartható.
Ennek a tudásnak a birtokában pedig hosszú távon is egészséget tudsz teremteni saját magadnak. Megérted, hogy mi-hogyan működik a szervezetben, és megtanulod, hogyan gondoskodj magadról.
Valójában a Funkcionális Medicina esszenciája pontosan ez: a legbölcsebb orvos odabent lakozik, benned él, és éppen ezért a jövő medicinája a TE kezedben van!
Meg kell tanulnod felismerni és megtanulni a veled született bölcsességét ennek a belső medikusnak, és miután megértetted a működését, egy hullámhosszra kerülni vele, megadni neki mindent, amire szüksége van és megtisztítani mindentől, ami terheli, akadályozza a működését; hogy optimális fordulatszámra tudjon kapcsolni a belső öngyógyító gépezet működése. Ez az, ami a legfontosabb, ha krónikus állapotok visszafordításáról, illetve megelőzéséről van szó!
És ez az, amire funkcionális szakemberként meg tudlak tanítani téged a Funkcionális Medicina elveit alkalmazva. Ez az én küldetésem, hogy mindazt, amit én is megtanultam, átadhassam magyar nyelven, mindenki számára jól érthetően, rendszerbe foglalva.
Ha téged is érdekel a Funkcionális Medicina holisztikus, rendszerszemléletű megközelítése, amit akár a saját egészségfejlesztésre tudsz fordítani. Vagy ha te magad is segítő vagy, és szeretnéd ezzel a szemléletmóddal bővíteni az ismereteidet és tovább tanulni, akkor kövess engem, mert ezen a csatornán itt erről tudsz tanulni tőlem.
Köszönöm a figyelmed, nézd meg a további videókat és légy Te is részese a szakmai mentorképzésnek.
3. videó
Romokban az egészségügy?
Nem fogok politizálni, tudod, hogy ez a csatorna nem erről szól.
A véleményem viszont az, hogy világszerte az emberek öngondoskodása az, ami romokban hever. Márpedig ha valódi, oki megoldásokat keresünk az egészségügy helyzetére, akkor az belőlünk indul ki. Az egyes emberekből. Hiszek benne, hogy hosszú távon ez az egyedüli reális megoldás. Hogy visszakerüljön az emberek kezébe, a te kezedbe az irányítás az egészségeddel kapcsolatban.
Az egészségügynek nem több orvosra nővérre, férőhelyre, létesítményre van szüksége – ne érts félre, ezek persze, hogy fontosak – de ami még ennél is fontosabb, amire az egészségügynek szüksége van, hogy talpra álljon: egészséges emberekre!
Ez jelent valódi oki megoldást, és ebben tud segíteni a Funkcionális Medicina, és az ezzel dolgozó szakemberek, hogy egyre több ember legyen képes megtanulni, hogyan vegye vissza az irányítást a saját egészsége felett, hogyan gondoskodjon saját magáról.
Egyre több olyan emberre, olyan mentorra van szükség, aki képes megtanítani másoknak, hogyan legyen tudatosabb, vitálisabb, hogyan kerüljön egyensúlyba és kerüljön újra kapcsolatba a saját testével, a saját öngyógyító gépezetével. Hogyan kerüljön vissza az irányítás mindenkinek a saját kezébe a saját egészségével kapcsolatban.
Szóval, ha egy 1-10-ig skálán kellene értékelned az egészségügy helyzetét, milyen értékelést adnál?
És ha egy 1-10-ig skálán kellene értékelned a saját öngondoskodásod helyzetét, akkor milyen értékelést adnál?
Ha bármelyikre is kevesebbet adtál, mint 10, én hiszek benne, hogy az irányítás nálad van, hogy javítani tudj ezen.
És tudok neked olyan stratégiákat tanítani, amivel meg is tudod valósítani, hogyan segíts magadon, hogy aztán másokon is segíthess, sőt így ezzel akár az egészségügy reformjához is hozzájárulhass.
Ha téged is érdekel a Funkcionális Medicina holisztikus, rendszerszemléletű megközelítése, akkor folytasd a következő videó megnézésével, és szeretettel várlak a Szakmai képzésen.
4. videó
Hiszek benne, hogy az egészség a valódi alapozás mindenhez, amit csak el akarsz érni az életben. Egy 10-es skálán nem tudsz 10/10-es szülő lenni, vagy 10/10-es vezető, soha nem fogod elérni a 10/10-es szintet az élet egyik területén sem, ha csak 7/10-es szinten van az egészséged.
Sokan, ha 7/10-es, vagy még ennél alacsonyabb szinten is van az egészségük, a konvencionális egészségügy definíciója alapján még akkor is egészségesnek lesznek titulálva.
Az egészség sokak szemében pusztán a betegségek hiányát jelenti…
Ha pedig valakit valamilyen betegséggel diagnosztizálnak, akkor rendszerint valami olyan megoldást, gyógyszert kap, amit ha egy egészséges embernek adnának, az megbetegítené, de neki, az ő betegségére ez egy tüneti kezelést jelent.
Márpedig ez az egész felfogás abba a tudatba sodorja az embereket, hogy valami gond van velük. Hogy valami nem jól működik a szervezetükben. Ahol azt gondolják, sőt elhiszik, hogy tehetetlenek, hiszen rossz géneket örököltek.
Márpedig minden sejtünk tökéletességre született! Egyik emberi sejtnek sem kell elmagyarázni a születésnél, hogy mi a feladata. Belénk van építve a tökéletes működés kódja!
A probléma gyökere abból ered, hogy megkaptad a saját tökéletes potenciállal rendelkező testedet, amit senki nem tanított meg, hogy hogyan használd.
Tetézi a problémát, hogy toxikus környezetben élünk. Mérgező környezeti hatások vesznek körül, beleértve az ételeinket, a vizeinket, a levegőt, a gondolatainkat, sőt akár az emberi kapcsolatainkat is sajnos. Minden, ami körülvesz minket, belülről teszi tönkre a szervezetet, márpedig az egészséget csak belülről kifelé tudjuk megteremteni, felépíteni és fenntartani!
És ez az, amire a Funkcionális Medicina elvei mentén dolgozó szakemberek meg tudják tanítani az embereket! Visszaadni mindenki kezébe az elveszett ‘használati utasítást’ a saját, tökéletes potenciállal működő szervezetéhez!
Visszaadni a szervezet öngyógyító képességébe vetett hitet, és segíteni abban, hogy megtanulj olyan gyakorlati módszereket, amivel újra képes leszel kiaknázni a beléd épített tökéletességi potenciált!
Ha téged is érdekel a Funkcionális Medicina holisztikus, rendszerszemléletű megközelítése, akkor kattints és nézd meg a következő videót is.
Köszönöm a figyelmed, a nevem Kokavecz Katalin, az Autoimmun sorsfordító program könyv szerzője, a V.Á.L.T.S.® Funkcionális Életmódprogram és a Funkcionális Medicina elvein alapuló szakmai mentorképzés alapítója vagyok.
5. videó
Képzeld el, hogy nyár van, a fák zöldülnek, de a kertedben lévő fának a levelei mégis elkezdenének barnulni vagy lehullani…
Ahelyett, hogy a fát hibáztatnád, vagy újra zöldre festenéd a leveleket, vagy megpróbálnád visszaragasztani őket, nem lenne értelmesebb feltárni, hogy mi történik?
Pontosan ezt csinálják a funkcionális medicina elveit gyakorló szakemberek és mentorok minden nap…
Felteszik a kérdést, hogy MIÉRT.
És felveszik az oknyomozó szemüveget, hogy meg is találják a valódi válaszokat!
Hogy megtalálják a betegségek kiváltó okait, ahelyett, hogy eltussolnák a problémákat, és a tüneteket a szőnyeg alá söpörnék.
Ha tehát fontos neked az egészséged, akkor mindig legyél biztos benne, hogy olyan segítőt választasz magad mellé, aki a helyes kérdéseket teszi fel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy valódi válaszokra is bukkanjon.
És tudod, hogy én nem akarok és nem is fogok senki és semmi ellen beszélni: az egészségügy a maga klasszikus nemében fantasztikus. Hálás vagyok érte, hogy van egészségügy, hiszen ott szó szerint életeket mentenek!
Akut esetekben valóban akár életmentő lehet, amit az egészségügy keretei között kaphatunk, de az egészség fenntartásáért, illetve krónikus állapotok visszafordításában nincsen elég eszköz, kiváltképp pedig nincs elegendő kapacitás a klasszikus egészségügyi keretek között.
És ez nem feltétlen a rendszer hibája. Egyszerűen egy olyan, egyébként nagyon fontos, sőt életmentő rendszerről van szó, ami alapvetően nem azért üzemel, hogy egészségessé tegyen.
Az, hogy egészséges legyél, és hogy egészséges maradjál, a Te felelősséged!
Éppen ezért imádom a Funkcionális Medicina rendszer-szemléletét, mert képessé tesz arra, hogy magad vedd a kezedbe a saját egészségedet és ezzel a saját sorsodat is!
Hiszek benne, hogy a legbölcsebb saját medikus ott él benned, az én küldetésem pedig az, hogy ezt kihozzuk belőled; hogy megtanítsam azokat a stratégiákat, amivel mindenki képes visszavenni az irányítást az egészsége felett.
Akár magadon akarsz segíteni, akár másokon, a Funkcionális Medicina rendszer-szemléletét megismerve te is képessé válhatsz arra, hogy a jövő medicináját a saját kezedbe vedd!
Ha téged is érdekel a Funkcionális Medicina holisztikus, rendszerszemléletű megközelítése, akkor gyere, és csatlakozz a szakmai közösséghez.
Köszönöm eddigi megtisztelő figyelmed!
Egy KÉPZÉS,
amivel megváltoztathatod az életed.
Egy KÉPESSÉG,
amivel másoknak is segíteni tudsz.
