Megosztás:

Önmagad árnyéka vagy?

Voltam ott, én is láttam az árnyékomat… Évekkel ezelőtt, a krónikus fáradtságtól szenvedtem a legtöbbet, állandóan úgy éreztem, nem tudom kipihenni magam, mintha csak önmagam árnyéka lennék. Ezért és a folytonos erőtlenség-érzet miatt sokszor a sírás szélén egyensúlyoztam. Persze akkor még fogalmam sem volt, mit tehetek, mit tehetnék másként, hogy mérsékeljem, vagy akár megszüntessem ezeket a tüneteket.

Ma már tudom a megoldást, és el is tűnt az a folyamatosan nyomasztó árnyék. Azt szeretném, hogy a tudatosság megteremtése révén senki ne jusson el abba az érzelmi szakadékba ahol én voltam, amikor a végletekig fokozódó kimerültség miatt úgy érzi, teljes árnyéka valódi önmagának.

Az Európai Online Hashimoto Konferencián Begonia Ruiz Nunezzel egy nagyon tanulságos beszélgetést folytattam a krónikus fáradtság és a pajzsmirigy működésének összefüggéseiről. Szeretném, ha te, aki esetleg hasonló tünetekkel küzdesz, ezen információk révén előre tudnál lépni, és megértenéd annak fontosságát, hogy amit magadért teszel, az minden nap jobb közérzetet, jobb életminőséget jelent majd számodra.

Amikor az akut krónikussá válik… hogyan lesz a segítőből mumus

Begonia egy kutatás bemutatása révén ismertette, milyen összefüggésekre találtak rá. Több olyan embert vizsgáltak meg, akik krónikusan fáradtnak érezték magukat, de nem voltak pajzsmirigy betegek, legalábbis a TSH értékük orvosi értelemben normális volt. A részletes vizsgálatok azonban eltérést mutattak a T3 és a reverz T3 értékekben, illetve egyes gyulladást jelző paramétereken. A T3 szintje általában csökkent, a reverz T3-é pedig emelkedett volt. A C reaktív protein és a vérsüllyedés is a normális tartományban mozgott, a ferritin (ami egyébként a szervezet vasraktárának jelzője) értéke azonban magasabb volt.

Mit jelent ez?

Tudjuk, hogy minden krónikus állapot és autoimmun kórkép hátterében valamilyen krónikus gyulladás áll.  De hogyan válik egy akutnak induló gyulladás krónikussá és hogyan hat ez később a pajzsmirigyre és az anyagcserére?

A gyulladás, amely egy kórokozóval szemben a szervezet hatékony védekezését viszi véghez, egy jó folyamat. Egészen 24 napig képes a szervezetünk ezt az intenzív erőbedobást elviselni, ami nyilván hatalmas energiákat kíván tőle. 24 nap után azonban a gyulladást krónikus üzemmódba kapcsolja, vagyis stratégiát vált a védekezésben: hibernálja a szervezetet. Ezért azokat a hormonokat (T3), amik további energiákat szállítanának a sejtek számára a fokozott energiafelhasználáshoz és a védekezés folytatásához, elkezdi meggátolni a munkájuk elvégzésében, (ezért csökken a T3 értéke és nő meg az őket gátló reverz T3-é). A szervezetünk szándékosan lelassítja az anyagcsere folyamatokat és az energiatermelést.

A „rágógumi” stratégia

Minden egyes sejtünk rendelkezik ún. pajzsmirigy receptorokkal, amelyek arra hivatottak, hogy felvegyék a sejt anyagcseréjét véghez vivő és energiaellátását biztosító T3 hormonokat.
Képzeld el, hogy a sejt egy zár, amelyen a receptor a kulcslyuk. Normál esetben a T3 hormon a kulcs ebbe a zárba. A hibernált állapotban azonban a szervezet úgy tudja lassítani a sejt anyagcseréjét, ha betömi “rágógumival” (reverz T3) a kulcslyukat, hogy a kulcsot ne lehessen beledugni, azaz ne jusson el az energia utánpótlás. Ehhez tehát meg kell növelni a reverz T3 mennyiségét, és a pajzsmirigy válasza, hogy nem gyárt annyi “kulcsot”, ha nincs rá kereslet.

A hibernáció sikeres ugyan, de az a szegény ember, akié ez a szervezet, csak azt érzi, hogy kevés az energiája, állandóan fáradt. Ez egy túlélési mechanizmus, de mit tehetünk a kínzó tünetek ellen?

Tudd meg, ki a bűnös!

A hibernációs stratégiát tehát a szervezet azért indítja be, mert egy olyan gyulladás áll fenn a szervezetben, amely akut gyulladásként még szolgálta a védelmét, de miután nem töltötte be feladatát, 24 nap után krónikussá vált. A „bűnös” tehát annak ellenére, hogy pajzsmirigyhez kapcsolódó eltérések mutatkoznak, nem a pajzsmirigy, hanem a kezdetben oly hasznos gyulladás! Azt kell tehát kideríteni, hogy miből indult el a gyulladás!

Mi legyen a te stratégiád?

Mivel a krónikus gyulladás az okozója ezeknek a kedvezőtlen folyamatoknak, ezért a szervezetednek intenzív gyulladáscsökkentésre van szüksége. Ezért az első lépés, a gyulladás csökkentése (ennek mikéntjéről részletesen írok a könyvemben is) ahhoz, hogy az anyagcsere folyamataid és a pajzsmirigy hormonértékeid rendeződjenek és újra visszatalálj a rád jellemző legoptimálisabb energiaszintű létállapotba.

Addig is, ha segítségre van szükséged, indulj el Te is saját vitalitásod felé vezető úton!

Hasonló cikkek

>