Megosztás:

Hogyan képesek az ehető vadnövények jó irányba megváltoztatni az étkezésedet, miközben nem csak hogy jól táplálnak, de ízletesek is?

Erről beszél a mai blog videóban Jouko Kivimetsä, aki ennek a témának az első számú szakértője Finnországban. 

Ha követted az Instagram Story történeteimet az elmúlt héten, akkor láthattad, hogy Krétán voltam.

Még mindig a hatása alatt vagyok az élményeimnek, és ebből szeretnék most pár gondolatot megosztani veled.

Kréta szigetén a helyi asszonyok generációkon keresztül adják át a tudást a természetből gyűjtögetett ehető vadnövények konyhai használatáról, amit görög kifejezéssel Horta néven definiálnak a szigeten.

Jouko Kivimetsä, aki a túravezető volt az úton, ennek a témának az első számú szakértője Finnországban. Az őszi és tavaszi időszakban Kréta szigetén is vezet túrákat. 

Ezeken az utakon nem csak a világ legősibb, tradicionális mediterrán konyhájával lehet a való életben is megismerkedni, de az ehető vadnövényeket felhasználó, tápláló konyhai hagyományokat is első kézből lehet megtapasztalni a helyi hagyományok átélésével.

Legközelebb jövő év őszén lesz ilyen nemzetközi túra Jouko vezetésével Kréta szigetén. De a jó hírem, hogy nem kell ilyen sokáig várnod, hogy te is tanulj ebben a témában!

Ugyanis ezt a tudást fogja nekünk átadni Jouko az Ehető Vadnövények Online Kurzuson. Adaptálva a kontinentális éghajlat vadnövény világára, és ezek helyi, mindennapos konyhai felhasználhatóságára.

Ismerd meg Joukot a mai blog videóból, és ha te is szeretnél többet megtudni a saját környezetedből gyűjtögethető, ehető vadnövényekről, és azok konyhai felhasználásáról, akkor neked is az Ehető Vadnövények Kurzuson van a helyed!

Ehető vadnövények tanfolyam

Hasonló cikkek

>