Megosztás:

Hormon & immun-egyensúlyozó biohacker tippek : tizenkilencedik rész

Nagyon sok tanítványomnak nyújtottam már mentori segítséget abban, hogy közelebb kerüljenek az céljaihoz az egészségük fejlesztésében, és emiatt is tudom, hogy mennyire fontos a motiváció.


Motiváció nélkül nagyon nehéz változtatni, márpedig a funkcionális életmód medicina elvei, amit alkalmazunk a programjaimban, a szokásaink és a viselkedésünk megváltoztatásán alapszik.

Motiválni mások is tudnak minket, de ennél is fontosabb, hogy a saját belső motivációnkat tudjuk fenntartani, hiszen a kezdeti lelkesedés, amivel belevágunk egy-egy szokásunkat is megváltoztató programba, kinél hosszabb, kinél rövidebb ideig tart. Valljuk be, a legtöbbeknek elég rövid ideig, már csak ha az újévi fogadalmakra is gondolunk.

Hogyan tudod fenntartani a belső motivációt?

Egy hatékony módszer a motiváció fenntartására, hogy nem az elért eredményt nézed és ismered el magadnak, hanem az odavezető út nehézségeit és küzdelmeit, amin keresztüljutottál, hogy elérd azt a bizonyos eredményt.

Ha csak a cél elérésére fókuszálsz, és kizárólag a cél elérését ismered el eredményként, akkor eredményfüggővé válsz.

Viszont, ha a beletett munkát értékeled és ismered el magadnak, az folyamatosan arra motivál, hogy magukat a megtett lépéseket ismerd el és ünnepeld meg, amiken már átküzdötted magad, akármilyen apró lépés is legyen, hiszen ezek azok a lépések, amelyek a végén majd a kitűzött cél elérését fogják eredményezni.

Amikor a szokásaid és viselkedésed megváltoztatásáról van szó, akkor bizony nem is érheted el máshogyan a célodat, csak azzal, hogy beleteszed a munkát, ami néha bizony küzdelmes.

Ha a beletett munkát értékeled és ezt ismered el magadnak, és nem pedig pusztán az elért célt, akkor megtanulod értékelni és megünnepelni a célod felé vezető út legapróbb mérföldköveit is, és ezzel belülről tudod motiválni magadat arra, hogy menj tovább a célod elérése felé, akármilyen hosszú is legyen az odavezető út.

Tehát legközelebb amikor valamilyen célt tűzöl ki magad elé, próbáld ki ezt a módszert magadon! Sőt, ha másokat is szeretnél motiválni – legyen szó a gyermekedről, munkatársaidról, a családtagjaidról vagy csapattagjaidról, az ő motiválásukra és lelkesítésükre is sikerrel alkalmazhatod ezt a módszert.

És ha már a szokások megváltoztatásáról van szó: szeretettel invitállak az 5 napos Immunrendszer Egyensúly AKTIVÁLÓ ONLINE mini-kurzusra, ahol megtanítom neked, hogyan alakíts ki olyan új szokásokat, amivel visszafordíthatod megmagyarázhatatlan eredetű krónikus, vagy autoimmun eredetű tüneteidet és amivel golyóálló módon tudod megerősíteni az ellenállóképességedet. Regisztrálj itt!

Hasonló cikkek

>