okt

24

Évekkel ezelőtt, egy mentorom mondta nekem azt, hogy ha konferenciára megyek, mindig válasszam a VIP jegyet! Azóta is mindig megfogadom a tanácsát. Így kerültem idén júniusban a Helsinki Biohacker Summit konferencia előestéjén a VIP résztvevők vacsorájára. Ott pedig egy asztalhoz az Ehető Vadnövények nemzetközi szakértőjével. Az ő neve Jouko Kivimetsä, akit volt szerencsém megismerni azon a

okt

16

Előfordult már, hogy beletetted a szívedet, a lelkedet, az idődet valamibe, és a dolgok nem egészen úgy alakultak, ahogy vártad? 2011-et írhattunk és én a végletekig elkötelezett voltam. Valahogy zsigeri szinten éreztem, hogy a táplálkozásom megváltoztatásával az életemet is meg tudom változtatni.

okt

09

Az ehető vadnövények már az emberiség legősibb konyhájának alapanyagai között is szerepeltek.  Kezeink a velünk született “szüretelő eszközök”, amivel a világra érkeztünk. Meg kell tanulnunk jól használni őket. Ezáltal egészségesen tudjuk táplálni magunkat, méghozzá úgy, hogy a természet által nyújtott bőséget vesszük magunkhoz velük.

okt

02

Hogyan képesek az ehető vadnövények jó irányba megváltoztatni az étkezésedet, miközben nem csak hogy jól táplálnak, de ízletesek is? Erről beszél a mai blog videóban Jouko Kivimetsä, aki ennek a témának az első számú szakértője Finnországban.